szept. 1. Breki bevetésen
Budapest-Makó 1. nap
Csörög minden! Annyira korán van, hogy le sem merem írni. A koránkelés apropója, hogy érkezési sorrendben lesz a rajtoltatás és mivel 90 csapatos mezőnyre számítanak, így nem lenne rossz valahonnan az elejéről neki vágni a versenynek.
Tehát korán van, még a villamosok is mamuszban surrannak a síneken, ma reggel a Fehérvári utat szegélyező kandeláberek is álmosabb üzemmódba kapcsolták magukat, sötét van, hideg van, korán van. Baktatok le a lépcsőházban, vállamon két hátizsák, kezemben hálózsák, a többi motyókánkat már tegnap este bepakoltuk Brekibe.
Lacával robogunk a műhely elé, ahol Breki már várt ránk, szerintem nem aludt egy percet sem éjszaka, ma nagy nap elé néz, kiderül, hogy milyen fából is faragták. Nem irigylem. Kicsit bánatosak vagyunk, ugyanis Sipi sajnos nem tud ma velünk tartani, hiányozni fog.
Gyors pakolás, irány az M5-ös Tesco parkoló, a meghirdetett rajt helyszíne. Nem volt értelmetlen a koránkelés, elsőnek érkeztünk, így majd elsőként rajtolhatunk. Adminisztratív munkák és a rajtszám: 001.
Pakolás, élesítjük a technikát, beszaladunk a Tesco-ba némi élelmiszerért, folyadékért és bizony mivel a futam alatt meglátogatunk majd egy árvaházat, oda sem mehetünk üres kézzel, így örömmel vásárolunk néhány társasjátékot és labdát, reméljük, a gyermekek nagy örömére. Érkeznek folyamatosan a versenyzők, csillognak, villognak a cicomázott terepjárók. Átestünk a protokollon, Brekin a rajtszám, szépen betolatunk a versenyzők közé, hadd húzza ki magát, csak úgy feszített a bestia. Megérkezett Juli és Bence, gyorsan beüzemeltük még az elmaradt technikát, kezdődhetett az útvonal megtervezése, ami jelen esetben Julira és Lacára hárult, a hét végén pilóta státuszba helyezkedtem. Bence majd napközben felkapja Zsófit és az esti táborhelyre sietve várnak majd minket. Bence felajánlotta, hogy ez esetben viszont ne cipeljük sátrainkat, egyéb zsákjainkat, pakoljuk át nyugodtan hozzá és mire leérünk, Ő majd helyet keres nekünk, felrántja a sátrakat, elrendez mindent.
10:01 Rajt! Breki fedélzetén elrajtoltunk, loholtunk az eltervezett útvonalunkon. Kicsit bizonytalan vagyok még a technikát illetően, hiszen Breki velünk még nem ment le az aszfaltról… szokni kell a mozgását, himbálózó tömegét, csámpás lábait. Összességében nincs rá panaszom, kapkodta a csülkeit, szépen, gondosan tette a dolgát, vitt minket. Pilis magasságában megérkeztünk egy árvaházba, ahol nagy örömmel fogadtak minket, átnyújtottuk a reggel beszerzett ajándékokat, beálltunk egy kis patkódobálásra, rönkcipelésbe és a gyermeksereg nagy örömére egy kötélhúzásba, ahol ellenünk volt az egész gyereksereg. Megrántottak minket, úgy repültünk, mint a győzelmi zászló. Elbúcsúztunk, loholtunk tovább.
Egy off-road feladatnál bizony hosszúnak bizonyultunk, Breki nem nagyon tudott elfordulni, így a jobb első helyzetjelző szorosabb barátságot kötött egy csenevész akácfával… fene a gusztusát… nem volt mit tenni, be kellett kanyarodni. A domboldalon addig-addig forgolódtunk, míg végül sikerült annyira elásni magunkat, hogy bizony a csörlőnk segítségét kellett segítségünkre hívni, különben nagyobb kárt csinálunk. A csörlő szintén pontosan, precízen tette a dolgát. (A felfogatást köszi, Bence.) A drótkötél vonszolta is a kifáradt sárkányunkat a dombtető felé. Futás, loholás tovább.
Szépen gyűltek a pontok, pontos, precíz megoldásokkal, gyors áttervezésekkel elrepült a nyolc óra szintidő és egy kanyarkifordító utáni hosszú egyenes végén már a célban találtuk magunkat.
Ott örömmel szaladt felénk Zsófi, Bence, Pusztai Peti, jó volt újra látni Őket. Gyors vacsora, pici pihegés, egy óra pihenő és már indul is tovább a mezőny az éjszakai futamra. Elsőként rajtolunk, máris egy off-road feladatnál találjuk magunkat, hipp-hopp, Breki már fenn is akadt, akasztottuk is a rántókötelet, négy-öt nekifutás és már mozdult is a tehetetlen tömeg. Futás tovább, a Nap érdeklődve kíséri futásunkat, annyira kíváncsi a teljesítményünkre, hogy sokáig fenn maradt még a horizonton, ezzel is megkönnyítve tájékozódásunkat. Mikor elfáradt, viszont villámgyorsan aludni ment és pillanatok alatt beköszöntött a koromsötét éjszaka. Hát Norbi keze munkáját dicséri a tetőlámpa sor, mely most igen jó szolgálatot tett, bár néha az ágak elállították őket, ilyenkor a Holdat világítottuk, de mindent láttunk és sokkal jobban. Az utolsó feladat a táborhely mellett… egy pici tavon kellett átkelni, vagyis belemenni, egy kis száraz területen keresztül menni, majd ismét a vízbe, majd kiugratni, majd megint a vízbe és már meg is vagyunk. No… hát ez egy kicsit hosszabbra sikeredett a leírtaknál. A tóba simán bele csússzantunk, de az első kimentelnél, ott bizony jókora lendülettel sem tudtam átverekedni magam a buckán, ott bizony felültünk, kerekeink a levegőben, Breki moccanni sem bírt. Tőlünk öt méterre egy éles reflektor vakított el minket, Petiék, a Gumisemberek voltak. Látták, hogy gondban vagyunk, már szaladtak is a segítségünkre, rántókötél elő és már a Mitsubishi erejére hagyatkozva rángattak le minket börtönszigetünkről. Jó nagyot koppantuk, valami biztos elszállt. Tovább a vízen a kiugráshoz… a kiugrás sem ilyen nagy jószághoz lett tervezve, de ha menni kell, akkor menni kell. Neki futás, Breki bömből, csak úgy tolja maga előtt a vizet, ponthoz érünk, kerekek a levegőben, Breki ugrik, majd nagyot huppan! Ismét felültünk, csak most nagyobbat csattantunk, vajon maradt még valami az autóból?... Mire felnézek, már ismét a szemembe világít Petiék Mitsubishi-jének lámpája. A rántókötél felakasztva, az L200-as húzza-vonja Brekit. Lekiabálnak Petiék, rámutatva lökhárítójukra… Most nem rántanak, hagyják, hogy feldolgozzam a képet. A Mitsubishi lökhárítóját, amibe Breki kapaszkodik, azt pár hónapja tőlem kapták a fiúk, hogy építsék be a sárkányukba… az a lökhárító Dongó-é volt… a kép: Breki kapaszkodik Dongó lökhárítójába… hmmm… fura érzés volt.
Felbőg az L200-as motorja, egy nagy lendület, Breki megindult, lekötjük a köteleket, most már magától is be tudja fejezni a feladatot...
Leadjuk a feladatlapot, piliszkázunk a táborhelyre. Bence, Zsófi csodát tettek, a sátrak felállítva, gondoskodtak a másnap reggeli elemózsiáról, sörök… hmmm… jóóó.
Lacával elszaladtunk tankolni, jót beszélgettünk az úton, visszaérve leparkoltunk, ideje volt leállítani a motort, nagyon elfáradtunk, picit bandáztunk egy picit söröztünk, eszegettük a reggel vásárolt pogácsáinkat, ropikat… jó volt lazítani.
Lassan nyugovóra tértünk, bevánszorogtam a sátramba, végig heveredtem az önfelfújós matracon, bámultam magam elé, körülöttünk még él a tábor. Mosolyogva idézem fel a nap történéseit, Julit, aki olyan rosszul volt, hogy mégugyancsak, Lacát, aki annyi bogáncsot szedett össze, mintha gyűjtené, Brekit, aki a homokdomb tetejére mindent bekapcsolva alapjáraton mászott fel, Pusztai Peti és Bence vízitúráját, ahol csak a nevetésüket lehetett hallani. Az L200-ast, akiben tovább él Dongó… a tábor még zsizseg, hangos kacajok, csörömpölések, nem bánom, hallgatom, nagyokat szippantok a levegőbe és tudat alatt már az éjszakai horkolás koncertemre készülök. De szép lesz…!!! J
Tehát korán van, még a villamosok is mamuszban surrannak a síneken, ma reggel a Fehérvári utat szegélyező kandeláberek is álmosabb üzemmódba kapcsolták magukat, sötét van, hideg van, korán van. Baktatok le a lépcsőházban, vállamon két hátizsák, kezemben hálózsák, a többi motyókánkat már tegnap este bepakoltuk Brekibe.
Lacával robogunk a műhely elé, ahol Breki már várt ránk, szerintem nem aludt egy percet sem éjszaka, ma nagy nap elé néz, kiderül, hogy milyen fából is faragták. Nem irigylem. Kicsit bánatosak vagyunk, ugyanis Sipi sajnos nem tud ma velünk tartani, hiányozni fog.
Gyors pakolás, irány az M5-ös Tesco parkoló, a meghirdetett rajt helyszíne. Nem volt értelmetlen a koránkelés, elsőnek érkeztünk, így majd elsőként rajtolhatunk. Adminisztratív munkák és a rajtszám: 001.
Pakolás, élesítjük a technikát, beszaladunk a Tesco-ba némi élelmiszerért, folyadékért és bizony mivel a futam alatt meglátogatunk majd egy árvaházat, oda sem mehetünk üres kézzel, így örömmel vásárolunk néhány társasjátékot és labdát, reméljük, a gyermekek nagy örömére. Érkeznek folyamatosan a versenyzők, csillognak, villognak a cicomázott terepjárók. Átestünk a protokollon, Brekin a rajtszám, szépen betolatunk a versenyzők közé, hadd húzza ki magát, csak úgy feszített a bestia. Megérkezett Juli és Bence, gyorsan beüzemeltük még az elmaradt technikát, kezdődhetett az útvonal megtervezése, ami jelen esetben Julira és Lacára hárult, a hét végén pilóta státuszba helyezkedtem. Bence majd napközben felkapja Zsófit és az esti táborhelyre sietve várnak majd minket. Bence felajánlotta, hogy ez esetben viszont ne cipeljük sátrainkat, egyéb zsákjainkat, pakoljuk át nyugodtan hozzá és mire leérünk, Ő majd helyet keres nekünk, felrántja a sátrakat, elrendez mindent.
10:01 Rajt! Breki fedélzetén elrajtoltunk, loholtunk az eltervezett útvonalunkon. Kicsit bizonytalan vagyok még a technikát illetően, hiszen Breki velünk még nem ment le az aszfaltról… szokni kell a mozgását, himbálózó tömegét, csámpás lábait. Összességében nincs rá panaszom, kapkodta a csülkeit, szépen, gondosan tette a dolgát, vitt minket. Pilis magasságában megérkeztünk egy árvaházba, ahol nagy örömmel fogadtak minket, átnyújtottuk a reggel beszerzett ajándékokat, beálltunk egy kis patkódobálásra, rönkcipelésbe és a gyermeksereg nagy örömére egy kötélhúzásba, ahol ellenünk volt az egész gyereksereg. Megrántottak minket, úgy repültünk, mint a győzelmi zászló. Elbúcsúztunk, loholtunk tovább.
Egy off-road feladatnál bizony hosszúnak bizonyultunk, Breki nem nagyon tudott elfordulni, így a jobb első helyzetjelző szorosabb barátságot kötött egy csenevész akácfával… fene a gusztusát… nem volt mit tenni, be kellett kanyarodni. A domboldalon addig-addig forgolódtunk, míg végül sikerült annyira elásni magunkat, hogy bizony a csörlőnk segítségét kellett segítségünkre hívni, különben nagyobb kárt csinálunk. A csörlő szintén pontosan, precízen tette a dolgát. (A felfogatást köszi, Bence.) A drótkötél vonszolta is a kifáradt sárkányunkat a dombtető felé. Futás, loholás tovább.
Szépen gyűltek a pontok, pontos, precíz megoldásokkal, gyors áttervezésekkel elrepült a nyolc óra szintidő és egy kanyarkifordító utáni hosszú egyenes végén már a célban találtuk magunkat.
Ott örömmel szaladt felénk Zsófi, Bence, Pusztai Peti, jó volt újra látni Őket. Gyors vacsora, pici pihegés, egy óra pihenő és már indul is tovább a mezőny az éjszakai futamra. Elsőként rajtolunk, máris egy off-road feladatnál találjuk magunkat, hipp-hopp, Breki már fenn is akadt, akasztottuk is a rántókötelet, négy-öt nekifutás és már mozdult is a tehetetlen tömeg. Futás tovább, a Nap érdeklődve kíséri futásunkat, annyira kíváncsi a teljesítményünkre, hogy sokáig fenn maradt még a horizonton, ezzel is megkönnyítve tájékozódásunkat. Mikor elfáradt, viszont villámgyorsan aludni ment és pillanatok alatt beköszöntött a koromsötét éjszaka. Hát Norbi keze munkáját dicséri a tetőlámpa sor, mely most igen jó szolgálatot tett, bár néha az ágak elállították őket, ilyenkor a Holdat világítottuk, de mindent láttunk és sokkal jobban. Az utolsó feladat a táborhely mellett… egy pici tavon kellett átkelni, vagyis belemenni, egy kis száraz területen keresztül menni, majd ismét a vízbe, majd kiugratni, majd megint a vízbe és már meg is vagyunk. No… hát ez egy kicsit hosszabbra sikeredett a leírtaknál. A tóba simán bele csússzantunk, de az első kimentelnél, ott bizony jókora lendülettel sem tudtam átverekedni magam a buckán, ott bizony felültünk, kerekeink a levegőben, Breki moccanni sem bírt. Tőlünk öt méterre egy éles reflektor vakított el minket, Petiék, a Gumisemberek voltak. Látták, hogy gondban vagyunk, már szaladtak is a segítségünkre, rántókötél elő és már a Mitsubishi erejére hagyatkozva rángattak le minket börtönszigetünkről. Jó nagyot koppantuk, valami biztos elszállt. Tovább a vízen a kiugráshoz… a kiugrás sem ilyen nagy jószághoz lett tervezve, de ha menni kell, akkor menni kell. Neki futás, Breki bömből, csak úgy tolja maga előtt a vizet, ponthoz érünk, kerekek a levegőben, Breki ugrik, majd nagyot huppan! Ismét felültünk, csak most nagyobbat csattantunk, vajon maradt még valami az autóból?... Mire felnézek, már ismét a szemembe világít Petiék Mitsubishi-jének lámpája. A rántókötél felakasztva, az L200-as húzza-vonja Brekit. Lekiabálnak Petiék, rámutatva lökhárítójukra… Most nem rántanak, hagyják, hogy feldolgozzam a képet. A Mitsubishi lökhárítóját, amibe Breki kapaszkodik, azt pár hónapja tőlem kapták a fiúk, hogy építsék be a sárkányukba… az a lökhárító Dongó-é volt… a kép: Breki kapaszkodik Dongó lökhárítójába… hmmm… fura érzés volt.
Felbőg az L200-as motorja, egy nagy lendület, Breki megindult, lekötjük a köteleket, most már magától is be tudja fejezni a feladatot...
Leadjuk a feladatlapot, piliszkázunk a táborhelyre. Bence, Zsófi csodát tettek, a sátrak felállítva, gondoskodtak a másnap reggeli elemózsiáról, sörök… hmmm… jóóó.
Lacával elszaladtunk tankolni, jót beszélgettünk az úton, visszaérve leparkoltunk, ideje volt leállítani a motort, nagyon elfáradtunk, picit bandáztunk egy picit söröztünk, eszegettük a reggel vásárolt pogácsáinkat, ropikat… jó volt lazítani.
Lassan nyugovóra tértünk, bevánszorogtam a sátramba, végig heveredtem az önfelfújós matracon, bámultam magam elé, körülöttünk még él a tábor. Mosolyogva idézem fel a nap történéseit, Julit, aki olyan rosszul volt, hogy mégugyancsak, Lacát, aki annyi bogáncsot szedett össze, mintha gyűjtené, Brekit, aki a homokdomb tetejére mindent bekapcsolva alapjáraton mászott fel, Pusztai Peti és Bence vízitúráját, ahol csak a nevetésüket lehetett hallani. Az L200-ast, akiben tovább él Dongó… a tábor még zsizseg, hangos kacajok, csörömpölések, nem bánom, hallgatom, nagyokat szippantok a levegőbe és tudat alatt már az éjszakai horkolás koncertemre készülök. De szép lesz…!!! J
