júl. 10. a Túrkevei Kaland (MKB III. forduló)
tk_sand_5.jpg



  1. nap

Reggel csörög minden, ébredés, pakolás, egy kis taktikai cselezés a fürdőszobánál. Ja, ugyanis a szobánk zuhanyzós, meg a mellettünk lévő szoba is, meg az amellett lévő is, de hát a zuhanyzó az közös. Táborban volt utoljára közös zuhanyzónk… ja, nem, a nyírbátori laktanyában is közös volt, még baka koromban, de az is rég volt… No, de nem esünk kétségbe, inkább időnket ügyesen beosztva kitrükközzük a zuhanyzóhasználatot.  

Irány a polgármesteri hivatal, ahol reggelivel, itinerrel, karszalaggal, mindenféle irományokkal fogad minket Gyöngyvér a Sandlandertől. A reggeli finom volt, a papírok a hónunk alatt, irány Margit, a technikát össze kell raknunk.  
tk_sand_9.jpg
10:30 libasorban, rendőri felvezetéssel körbejártuk Túrkevét, ezzel is tiszteletünket adva a város lakóinak a vendéglátásért és a lehetőségért, hogy a rendezvénynek helyszínt szolgáltattak. Nem tudom, hogy ezen kis mezőváros lakói ezt a gesztus hogyan élik meg, de szerintem nyilatkozhatok minden pilóta és navigátor nevében, hogy részünkről tiszteletadás és annak is egy sajátságos formája. 
tk_sand_10.jpg
Elstartol a mezőny, Tar Géza és Gyöngyvér a startvonalnál. A már megszokott módon, percenként indítják az autókat, mindenkinek jó utat kívánság és a vigyázzatok magatokra útravaló. Nem maradhat el, de ez kell, ez jó, ez olyan finom…  Dóri nagyon belejött a navigálásba, csak úgy darálja a pontokat… az általam a napra összeállított útvonaltervet kivégezte… hmm, fejlődik, fejlődik. J Most magamat fényezem egy kicsit, hiszen kint tombol a kánikula, DE és ismét DE egy klímás autóból szemlélve a tikkasztó hőséget nem is olyan borzasztó J Megérte tegnap korán kelni. 

Fényképezni, videózni alig sikerült, hiszen melóztunk minden pillanatban… hogy lesz ebből jövő héten videó? 

Nagy örömömre egy feladatnál vezethettem egy igazi Manitou-t (talán így kell írni a nevét…) Egy pár nap múlva a fotó mappában biztosan felteszünk néhány képet róla. Manito egy mezőgazdasági gép olyan… nagy darab, első hátsó kereke kormányozható, olyan fordulékony, mint egy talicska. Na mindegy, a feladat, hogy szlalomozni kellett vele műanyag bólyák között. Ezt még reggel nem gondoltam volna, nagyon nagy élmény volt J 

Végigrongyoltunk a Keve Katlanon, mely egy crosspálya, ez is egy izgalmas szakasz volt. Remélem, a fedélzeti kameránk nem merült le… 

Annyi minden történt még, de most van szünet a Német-Uruguay meccsen, a második félidőt pedig már nézni szeretném, úgyhogy most megígérem mindenkinek, hogy a milyen is volt kérdésre kimerítő válasz kap majd tőlünk…J 

A napi eredményt nem tudjuk, majd reggel megnézzük… 7:30-ra megyünk reggelizni a polgármesteri hivatalba… mert mit is csinálhat az ember fia és lánya egy ilyen intézményben J 

Folyt. köv.

Véletlen

© 2009 3 RUNNERS Budapest - Minden jog fenntartva.