máj. 30. Tatai forduló 2. nap
nehéz nap volt...
Tegnap megtudtuk, hogy a szabályzat pontozást érintő szakasza megváltozott… puff… figyelmetlenek voltunk… nem kellett volna Margitot végig kergetnünk minden mocsáron, többet kellett volna a könnyen elérhető pontok megszerzésén ügyködnünk… tanultunk belőle, ma a könnyebb pontok felé vesszük az irányt, ezt este még jól el is terveztük. Nyugovóra tértünk.
Csörög minden! Gyors pakolás, reggeli, számlarendezés, koordináták feltöltése, útvonaltervezés, eligazítás… start!! Dóri kormányozta Margitot, én a navigációs feladatok megoldásán ügyködtem… jól vizsgázott Árpi és Kornél laptoptartója, na, meg persze a laptop is… nagy segítség volt. Ahogy tegnap megfogadtuk, irány a könnyen elérhető pontok, simán haladtunk, minden koordináta a helyén, a válaszok gyűltek az itinerünkben.
Figyeltük az időt, mert a mai nap fő attrakciója a Hántai katlan, ahol egy speciális zártpályás gyorsasági szakaszon mérethettük meg magunkat. Gyűltek a pontok, gyűltek bizony… itt az idő, irány a katlan koordinátája 13.30-ig oda kell érnünk. Földúton robogtunk a start hely felé, feltűnt a Sandlanderes szervezői autó, a célkaput jelölő kockás zászló és a távolban egy a cél felé száguldó quad. Leparkoltunk, a quad csak döngetett, jó időt akart futni, de hát ez természetes, mindenki ezért jött. Átért a célkapun, mikor az első kerék egy 40-50 cm mély vízmosásba bicsaklott, pilótája megpróbálta visszanyerni az irányítást de a levegőben már esélytelen volt, mint egy krumpliszsák zuhant a földre, utána nyomban az akkorra már tehetetlen quad, mely még néhány forgást produkált utasa felett, ezzel a lendülettel is a földbe döngölve őt. Megfagyott a levegő, mindenki rohant a szerencsétlenül járt pilóta felé… nem mozdul… mentők értesítése, verseny leállítva, pálya lezárva… beszél, jól van, fel akar állni… nem engedjük… szóval tartjuk, mozog kéz, láb minden, de óriási bukás volt… ez nem játék!! A pilótában dolgozik az adrenalin, nem fáj semmi, fel akar kelni, kér egy sört, cigit… amit persze nem adunk… lassan vánszorognak a másodpercek… mivel terepen vagyunk, nincs utca, szám, a rendező a mentőknek GPS koordinátát tud csak mondani. Elindít egy kollégát a bekötőútig, hogy a mentőknek segítségére legyen a tájékozódásban… a mentők gyorsan kiértek… Közben megállapítottuk, hogy a szerencsétlenségben nagy szerencse is lakozott, mert a pilóta a földre érkezés pillanatában pont a galibát okozó vízmosásba esett, mely ellepte és egyben megvédte a tehetetlenül zuhanó quad mázsás súlyától. Nem kevés az érdeme a pilótát védő páncélnak sem, mely jelentősen csökkentette a mutatvány kockázatosságát… A mentők tették a dolgukat… irány a kórház… később megtudtuk, hogy egy vállműtét várt a szerencsés, szerencsétlen pilótára… ezúton is kívánunk Neki jobbulást és gyors felépülést!!!
Mentő el, pálya újra nyitva! Köszi, mi jövünk… Frankó kis sisakunkat a fejünkbe húztuk, itt már visszavettem a kormányt, Dóri egy másodpercet sem ellenkezett. J 3…2…1... START! Ami kifér a csövön, Margit száguldott az összesen 5100 méteres pályán. Dóri kapaszkodik, nem mer szólni egy szót sem, tudja, hogy most ez nem a csevej ideje, minden idegszálunk a teljesítésre van kihegyezve. Nem tudunk semmit a pályáról, eddig csak a quados repülős számot láttuk, ez azért rányomta a szakaszra a bélyeget, de toltuk, ahogy tudtuk és ahogy Margitunk 17 éves tomporát riszálta, na úgy nem riszált ott senki. Forduló jobbra, forduló balra, hosszú egyenes, trükkös bukkanó, Margit kerekei egyszerre a levegőben, majd ismét a talajon, szántott az öreg csaj… feltűnt a kockás zászló, padlógáz! A zászló után satufék, okulva a repülős számból…L Az idő jó, mint megtudtuk kategóriánk második legjobbja. A pályazár miatti várakozást jóváírták, így lett még plusz egy óránk.
Rohanás tovább…Irány a következő pont, ami egy team spirit pont a dagonya közepén… hááát, ezt pontot el is nevezhetnénk a hétvége baklövés pontjának L
A baklövés pont!
Letérés az aszfaltról, irány az erdő… átázott földúton döngetünk a megadott irányba… egyre mélyebbek az árkok, egyre ázottabb a talaj, egyre jobban tömődik a kerekünk, Margit már már négy sárgumón próbál előre, előrébb jutni… elhagytuk az aszfaltot. Nem gondolkodunk a visszaforduláson, minden bizalmunkat Margitba helyeztük, eddig nem hagyott cserben, most sem szabad neki… Sokszor volt, mikor kiszálltam, előre mentem… nagyon nagy volt a dagonya. Margit egyre többször keresztbecsúszva érkezett ki a kanyarokból, csoda amit kibírt… nagyon bent voltunk a sűrűben, már kezdtük megbánni, hogy elindultunk ehhez a ponthoz ahelyett, hogy még néhány egyszerű pontot kerestünk volna, ahogy azt tegnap este kitaláltuk. Döntöttünk, hát megyünk… mentünk ahogy bírtunk… látjuk a pontot, még egy nagy dagonya, mindjárt ott vagyunk, kerülöm a dagonyát, nagy gáz, nagy lendület, Margit kipördül, ellenkormányzás… puff egy fa!!! Egy 10-12 cm-es átmérőjű fa telibe! A gallytörő végezte a dolgát derékba törte a fát, a tönkön meg csak úgy áttéptük magunkat még azzal lendülettel… megállásra nincs lehetőség , mert nem biztos az, hogy a dagonyából újra el tudunk indulni…
Nagy nehezen megtaláltuk a pontot, ahol a szervezők részéről Pásztor János és Jutka várt ránk, akik kiadták a feladatot, amit mi ügyesen el is végeztünk, jár a 30 pont. Nem véletlenül említem meg e két embert, pár sorral lejjebb igen fontos szerepet vállalnak még…
Tehát a pont megvan, cél a legközelebb lévő szilárdburkolatú út. Kiválasztottuk az irányt, tovább indultunk a dagonyák országába… egyre több, egyre mélyebb, egyre rosszabb… óóó, te drága utcai terepjárónk, mit kapsz Te most tőlünk L… kanyar… nem szállok ki, nyomjuk tovább… kanyarból kifordulás… természetesen keresztbe csúszással… és áááááá, dagonya tenger, míg a szem ellát!!!! Nincs megállás, tolni, tolni, fordulatszámot folyamatosan tartani… nincs vége, Margit üvölt, vagdalkozik, mászik minden hova, keresztbefordulás… puff !!! Balról egy fa, ez vastagabb, mint amelyiket már kidöntöttük, ez már minket taszít vissza a tengerbe… Margit menekülni próbál és ezért mindent meg is tesz. ÁÁÁÁ szakad az eső!!!! Ablaktörlő maximum sebességen, most már minden víz, minden dagonya, minden csúszik, minden merül… tovább, tovább… ááá!! Út lezárva! Gyökerestül kicsavarodott fa, pont keresztben! Vissza nincs út, tovább nincs út, meg kell próbálni megkerülni, a járatlan területen… kerüljük, nagy gáz, mert emelkedő a kerülési irány… ablaktörlő izgatottan dolgozik… puff, egy fatönk a jobb kerék elé! Margit felemelkedik és balra ledobja megfáradt testét egy 40 cm vastag fának támasztva magát várja, hogy vajon most mit szeretnék tőle… gázt előre, gázt hátra… beszorultunk, elakadtunk…L
Csörlőnk nincs... most mi legyen? Kiszállok, körbenézem az autót, mérlegelem a lehetőségeinket… nem túl jók… segítséget kell kérnünk. Karszalagunkon egy telefonszám, Tar Géza telefonja a Sandlandertől… hívjuk... térerő a minimumon, segítséget kérünk…
Nem jutottunk messzire a már teljesített ponttól, légvonalban úgy 700-800 méter, de hát ez egy erdő, mindenféle csapásokkal, így kézenfekvő, ha Pásztor Jani és Jutka indul a segítségünkre. Mint megtudtuk, Náluk viszont nincs GPS. A füstjel, mint az indiánoknál, csak egy továbbfejlesztett változatban… duda! Létezik egy minimális térerő, így telefonos irányítás és duda, duda, duda és duda… úgy 15-20 perc és megjelent a Patrol… ennyire nagyon régen nem örültem még embernek… Tervkészítés. A csörlőzés sajnos kizárva, mert nem működik a Patrol csörlője. Másik terv… Patrol elénk áll, rántókötéllel elmozdít minket, aztán majd meglátjuk, mire képes Margit. Pásztor Jani megpróbál elénk menni, de a felázott talajon hiába kapcsolt bármilyen fokozatot, a Patrol megmakacsolta magát, folyamatosan elpörgött… új terv… beülök Margitba, Jutka, Jani, Dóri nyomják jobb oldalról, próbálják eltávolítani a fától én pedig ami a csövön kifér, ellenkormányozással hátrafelé küzdöm a tehetetlen vasat. Üvölt a motor, fröcsköl a sár Jutkát kicsit betakarva, de mozdulni látszik a szerkezet, még egy nagy löket, Margit kimászott!!!! ÁÁÁÁ!!! JJ
A másik oldalról megpróbáljuk megkerülni a kidőlt fát, hogy a két autó egy oldalra kerüljön… sikerült! Tervkészítés… Mivel Janiéknak is lejárt a műszak, így Ők is a cél felé vennék az irányt, de mivel nem pontosan tudják, hogy hova is kell menni, így bandába verődtünk és eldöntöttük, hogy együtt próbálunk kijutni a sár fogságából. Ami még nehezítésként felmerült, hogy reggel Janiék még behoztak magukkal egy utánfutót is… igen egy utánfutót!!!... amit ott hagytak amikor értünk indultak… tervkészítés… vissza az utánfutóért. Patrol elől, mi pedig Margittal utánuk. Anyám, szakad az eső, egybefüggő víz minden, Dóri szótlanul ül mellettem, kapaszkodik, én meg akadályt nem ismerve követem segítőnket… nem kíméltük a technikát… Margit tombolva robogott árkon-bokron. Megérkeztünk az utánfutóhoz.
Patrolra ráakasztva, tervkészítés… Patrol menjen elől, hiszen meg van emelve, felkészített autó, látom a mozgását, tervezni tudom a manővereket, ha mi elakadunk, ő ki tud rántani minket, ha ő elakad, akkor hátrafelé mi tudjuk kirántani… Terv jó… végrehajtási fázis következik. GPS-ünket átadtuk, a cél koordinátát betápláltuk, mély levegő… hajrá!
Leírhatatlan! Kiszálltunk, térdig merültünk a dagonyában… nincs más hátra, mint előre! Megsimogattam Margitot, szüksége volt rá… szerintem érezte, hogy amit eddig tapasztalt az életben azt most felülírja a ránk váró szakasz…
Gyerünk! Pásztor Jani odalépett neki, irány a sártenger! A Patrol fenekével az utánfutóval, iszonyatos szántásba kezdett, voltak olyan szakaszok ahol az utánfutó többet volt a levegőben, mint a földön. Majd néhány helyen 60-80 centire lebukott, aztán felcsapódott ide-oda, ebből baj lesz… Nem volt mit tenni, menni kell… Margit bömbölve követte megmentőjét, puffant, huppant, koppant, úszott, csúszott, szántott… leírhatatlan… a gépháztetőre nem saras víz fröccsent, hanem több centi sár és sár és sár… A Toyota gépkönyvébe, a „mit ne csinálj az utcai autóddal” fejezetben, az elmúlt egy óra egészen biztosan piros vastagbetűvel van kiemelve.
Mentünk minden erőnkkel. Két ember és egy jármű most kovácsolódott össze igazán… a 3 Runners név most nyert igazán értelmet, most egyként harcoltunk a természettel… Tudtuk, hogy a napi szintidőt már túlléptük, de be akartunk érni, ezt vállaltuk… Jani mondta, hogy a Patrolban nagyon kevés az üzemanyag, nem biztos, hogy be tud érni, azt ígérték, hogy majd hoznak nekik, de az időjárás ezt most nem teszi lehetővé. Számunkra egyértelmű volt, hogy nem fogjuk elhagyni, behúzzuk a célba, ez a minimum… csak jussunk már ki valahogy…
Lassan fogytak a méterek… egyszer aztán kisimult minden, aszfaltra érkeztünk… Patrol az első benzinkúthoz, mi utána… nem volt szükségünk üzemanyagra, de a GPS nélkül vakok vagyunk, a készülék meg Janiéknál van, hiszen nélküle ők is vakok… Na, mi legyen?!? Nem vagyunk messze a céltól, ha odalépünk kis pontbüntetéssel, de érvényes lesz a napi teljesítményünk… Nem kérjük vissza a GPS-t, megvárjuk Janiékat… ez egyet jelent a mai napi pontjaink érvénytelenségével. Fair Play! Tankolásnak vége, irány a cél!
Pár kilométer és ott voltunk… Kedves Olvasó, nem tudom, látta-e a Jég veled című filmet, amelyben egy jamaica-i bob csapat történetét mesélik el… olyan amerikai módon… De a lényeg, hogy egy teljesen amatőr csapat, a maguk ügyetlenségével, végigszáguldanak a versenypályán, majd a vége előtt egy óriásit buknak, de egyben vannak. Kikászálódnak a széttört bob-ból és a hátukra véve bevonulnak a célba… tudták, hogy elveszett minden, de mégis végig csinálják, mert ezt várják tőlük és ezt várják maguktól… na, hát pont így éreztük magunkat mi is, fáradtan, elgyötörten, csalódottan, de nagyon büszkén álltunk be a parkolóba.
Dóri bevitte az itinerünket, a katlanban kapott plusz időt figyelembe véve is tudtuk, hogy az eredményünk a szabályok szerint már nem értékelhető, késtünk… a szabály az szabály! Azért van, hogy betartsák és betartassák. Ez így korrekt. Kinyitottam a gépháztetőt, hogy kiszereljük belőle a nyomkövetőt… masszív sár mindenütt… a szelepfedél tetejéről, az akkumulátorról ledobálom a fűcsomókat, homokozólapátnyi sárdarabokat… TE JÓ ÉG! Mit kibírt ez a Jószág…
Bementünk az épületbe… az eredményhirdetésre érkeztünk meg, úgy néztünk ki mint két ázott, de nagyon büszke veréb… Nem nagyon figyeltünk az elhangzó szavakra, nagyon kimerültünk…megtapsoltunk mindenkit, örültünk az örömüknek, mindenki erőn felül teljesített. Odamentünk Pásztor Janihoz és még egyszer megköszöntük neki az elmúlt 2 órát, kifelé menet, megköszöntük Tar Gézának is és a Sandlander többi dolgozójának a segítséget… Már majdnem eljöttünk, mikor látom, hogy Dóri hozza az okleveleinket, 3-ok lettünk! Biztos?? Rajta a nevünk… háát, akkor… hoppá!
Hazafelé kormányoztuk Margitot, akitől az autópályán vagy 40-szer bocsánatot kértünk, simogattuk, hálálkodtunk neki, hogy kitartott a már lehetetlenek tűnő helyzetekben is. Megérkeztünk, átpakoltunk a hétköznapi autónkba, Margitot lezártuk, ahogy a hétvégét is…
Pár nap múlva Árpiékkal egy kicsit rendbe kell tennünk, sok minden leszakadt róla… jár neki egy karbantartás… de ezt majd egy kicsit később… most mindenki pihenjen…
Csörög minden! Gyors pakolás, reggeli, számlarendezés, koordináták feltöltése, útvonaltervezés, eligazítás… start!! Dóri kormányozta Margitot, én a navigációs feladatok megoldásán ügyködtem… jól vizsgázott Árpi és Kornél laptoptartója, na, meg persze a laptop is… nagy segítség volt. Ahogy tegnap megfogadtuk, irány a könnyen elérhető pontok, simán haladtunk, minden koordináta a helyén, a válaszok gyűltek az itinerünkben.
Figyeltük az időt, mert a mai nap fő attrakciója a Hántai katlan, ahol egy speciális zártpályás gyorsasági szakaszon mérethettük meg magunkat. Gyűltek a pontok, gyűltek bizony… itt az idő, irány a katlan koordinátája 13.30-ig oda kell érnünk. Földúton robogtunk a start hely felé, feltűnt a Sandlanderes szervezői autó, a célkaput jelölő kockás zászló és a távolban egy a cél felé száguldó quad. Leparkoltunk, a quad csak döngetett, jó időt akart futni, de hát ez természetes, mindenki ezért jött. Átért a célkapun, mikor az első kerék egy 40-50 cm mély vízmosásba bicsaklott, pilótája megpróbálta visszanyerni az irányítást de a levegőben már esélytelen volt, mint egy krumpliszsák zuhant a földre, utána nyomban az akkorra már tehetetlen quad, mely még néhány forgást produkált utasa felett, ezzel a lendülettel is a földbe döngölve őt. Megfagyott a levegő, mindenki rohant a szerencsétlenül járt pilóta felé… nem mozdul… mentők értesítése, verseny leállítva, pálya lezárva… beszél, jól van, fel akar állni… nem engedjük… szóval tartjuk, mozog kéz, láb minden, de óriási bukás volt… ez nem játék!! A pilótában dolgozik az adrenalin, nem fáj semmi, fel akar kelni, kér egy sört, cigit… amit persze nem adunk… lassan vánszorognak a másodpercek… mivel terepen vagyunk, nincs utca, szám, a rendező a mentőknek GPS koordinátát tud csak mondani. Elindít egy kollégát a bekötőútig, hogy a mentőknek segítségére legyen a tájékozódásban… a mentők gyorsan kiértek… Közben megállapítottuk, hogy a szerencsétlenségben nagy szerencse is lakozott, mert a pilóta a földre érkezés pillanatában pont a galibát okozó vízmosásba esett, mely ellepte és egyben megvédte a tehetetlenül zuhanó quad mázsás súlyától. Nem kevés az érdeme a pilótát védő páncélnak sem, mely jelentősen csökkentette a mutatvány kockázatosságát… A mentők tették a dolgukat… irány a kórház… később megtudtuk, hogy egy vállműtét várt a szerencsés, szerencsétlen pilótára… ezúton is kívánunk Neki jobbulást és gyors felépülést!!!
Mentő el, pálya újra nyitva! Köszi, mi jövünk… Frankó kis sisakunkat a fejünkbe húztuk, itt már visszavettem a kormányt, Dóri egy másodpercet sem ellenkezett. J 3…2…1... START! Ami kifér a csövön, Margit száguldott az összesen 5100 méteres pályán. Dóri kapaszkodik, nem mer szólni egy szót sem, tudja, hogy most ez nem a csevej ideje, minden idegszálunk a teljesítésre van kihegyezve. Nem tudunk semmit a pályáról, eddig csak a quados repülős számot láttuk, ez azért rányomta a szakaszra a bélyeget, de toltuk, ahogy tudtuk és ahogy Margitunk 17 éves tomporát riszálta, na úgy nem riszált ott senki. Forduló jobbra, forduló balra, hosszú egyenes, trükkös bukkanó, Margit kerekei egyszerre a levegőben, majd ismét a talajon, szántott az öreg csaj… feltűnt a kockás zászló, padlógáz! A zászló után satufék, okulva a repülős számból…L Az idő jó, mint megtudtuk kategóriánk második legjobbja. A pályazár miatti várakozást jóváírták, így lett még plusz egy óránk.
Rohanás tovább…Irány a következő pont, ami egy team spirit pont a dagonya közepén… hááát, ezt pontot el is nevezhetnénk a hétvége baklövés pontjának L
A baklövés pont!
Letérés az aszfaltról, irány az erdő… átázott földúton döngetünk a megadott irányba… egyre mélyebbek az árkok, egyre ázottabb a talaj, egyre jobban tömődik a kerekünk, Margit már már négy sárgumón próbál előre, előrébb jutni… elhagytuk az aszfaltot. Nem gondolkodunk a visszaforduláson, minden bizalmunkat Margitba helyeztük, eddig nem hagyott cserben, most sem szabad neki… Sokszor volt, mikor kiszálltam, előre mentem… nagyon nagy volt a dagonya. Margit egyre többször keresztbecsúszva érkezett ki a kanyarokból, csoda amit kibírt… nagyon bent voltunk a sűrűben, már kezdtük megbánni, hogy elindultunk ehhez a ponthoz ahelyett, hogy még néhány egyszerű pontot kerestünk volna, ahogy azt tegnap este kitaláltuk. Döntöttünk, hát megyünk… mentünk ahogy bírtunk… látjuk a pontot, még egy nagy dagonya, mindjárt ott vagyunk, kerülöm a dagonyát, nagy gáz, nagy lendület, Margit kipördül, ellenkormányzás… puff egy fa!!! Egy 10-12 cm-es átmérőjű fa telibe! A gallytörő végezte a dolgát derékba törte a fát, a tönkön meg csak úgy áttéptük magunkat még azzal lendülettel… megállásra nincs lehetőség , mert nem biztos az, hogy a dagonyából újra el tudunk indulni…
Nagy nehezen megtaláltuk a pontot, ahol a szervezők részéről Pásztor János és Jutka várt ránk, akik kiadták a feladatot, amit mi ügyesen el is végeztünk, jár a 30 pont. Nem véletlenül említem meg e két embert, pár sorral lejjebb igen fontos szerepet vállalnak még…
Tehát a pont megvan, cél a legközelebb lévő szilárdburkolatú út. Kiválasztottuk az irányt, tovább indultunk a dagonyák országába… egyre több, egyre mélyebb, egyre rosszabb… óóó, te drága utcai terepjárónk, mit kapsz Te most tőlünk L… kanyar… nem szállok ki, nyomjuk tovább… kanyarból kifordulás… természetesen keresztbe csúszással… és áááááá, dagonya tenger, míg a szem ellát!!!! Nincs megállás, tolni, tolni, fordulatszámot folyamatosan tartani… nincs vége, Margit üvölt, vagdalkozik, mászik minden hova, keresztbefordulás… puff !!! Balról egy fa, ez vastagabb, mint amelyiket már kidöntöttük, ez már minket taszít vissza a tengerbe… Margit menekülni próbál és ezért mindent meg is tesz. ÁÁÁÁ szakad az eső!!!! Ablaktörlő maximum sebességen, most már minden víz, minden dagonya, minden csúszik, minden merül… tovább, tovább… ááá!! Út lezárva! Gyökerestül kicsavarodott fa, pont keresztben! Vissza nincs út, tovább nincs út, meg kell próbálni megkerülni, a járatlan területen… kerüljük, nagy gáz, mert emelkedő a kerülési irány… ablaktörlő izgatottan dolgozik… puff, egy fatönk a jobb kerék elé! Margit felemelkedik és balra ledobja megfáradt testét egy 40 cm vastag fának támasztva magát várja, hogy vajon most mit szeretnék tőle… gázt előre, gázt hátra… beszorultunk, elakadtunk…L
Csörlőnk nincs... most mi legyen? Kiszállok, körbenézem az autót, mérlegelem a lehetőségeinket… nem túl jók… segítséget kell kérnünk. Karszalagunkon egy telefonszám, Tar Géza telefonja a Sandlandertől… hívjuk... térerő a minimumon, segítséget kérünk…
Nem jutottunk messzire a már teljesített ponttól, légvonalban úgy 700-800 méter, de hát ez egy erdő, mindenféle csapásokkal, így kézenfekvő, ha Pásztor Jani és Jutka indul a segítségünkre. Mint megtudtuk, Náluk viszont nincs GPS. A füstjel, mint az indiánoknál, csak egy továbbfejlesztett változatban… duda! Létezik egy minimális térerő, így telefonos irányítás és duda, duda, duda és duda… úgy 15-20 perc és megjelent a Patrol… ennyire nagyon régen nem örültem még embernek… Tervkészítés. A csörlőzés sajnos kizárva, mert nem működik a Patrol csörlője. Másik terv… Patrol elénk áll, rántókötéllel elmozdít minket, aztán majd meglátjuk, mire képes Margit. Pásztor Jani megpróbál elénk menni, de a felázott talajon hiába kapcsolt bármilyen fokozatot, a Patrol megmakacsolta magát, folyamatosan elpörgött… új terv… beülök Margitba, Jutka, Jani, Dóri nyomják jobb oldalról, próbálják eltávolítani a fától én pedig ami a csövön kifér, ellenkormányozással hátrafelé küzdöm a tehetetlen vasat. Üvölt a motor, fröcsköl a sár Jutkát kicsit betakarva, de mozdulni látszik a szerkezet, még egy nagy löket, Margit kimászott!!!! ÁÁÁÁ!!! JJ
A másik oldalról megpróbáljuk megkerülni a kidőlt fát, hogy a két autó egy oldalra kerüljön… sikerült! Tervkészítés… Mivel Janiéknak is lejárt a műszak, így Ők is a cél felé vennék az irányt, de mivel nem pontosan tudják, hogy hova is kell menni, így bandába verődtünk és eldöntöttük, hogy együtt próbálunk kijutni a sár fogságából. Ami még nehezítésként felmerült, hogy reggel Janiék még behoztak magukkal egy utánfutót is… igen egy utánfutót!!!... amit ott hagytak amikor értünk indultak… tervkészítés… vissza az utánfutóért. Patrol elől, mi pedig Margittal utánuk. Anyám, szakad az eső, egybefüggő víz minden, Dóri szótlanul ül mellettem, kapaszkodik, én meg akadályt nem ismerve követem segítőnket… nem kíméltük a technikát… Margit tombolva robogott árkon-bokron. Megérkeztünk az utánfutóhoz.
Patrolra ráakasztva, tervkészítés… Patrol menjen elől, hiszen meg van emelve, felkészített autó, látom a mozgását, tervezni tudom a manővereket, ha mi elakadunk, ő ki tud rántani minket, ha ő elakad, akkor hátrafelé mi tudjuk kirántani… Terv jó… végrehajtási fázis következik. GPS-ünket átadtuk, a cél koordinátát betápláltuk, mély levegő… hajrá!
Leírhatatlan! Kiszálltunk, térdig merültünk a dagonyában… nincs más hátra, mint előre! Megsimogattam Margitot, szüksége volt rá… szerintem érezte, hogy amit eddig tapasztalt az életben azt most felülírja a ránk váró szakasz…
Gyerünk! Pásztor Jani odalépett neki, irány a sártenger! A Patrol fenekével az utánfutóval, iszonyatos szántásba kezdett, voltak olyan szakaszok ahol az utánfutó többet volt a levegőben, mint a földön. Majd néhány helyen 60-80 centire lebukott, aztán felcsapódott ide-oda, ebből baj lesz… Nem volt mit tenni, menni kell… Margit bömbölve követte megmentőjét, puffant, huppant, koppant, úszott, csúszott, szántott… leírhatatlan… a gépháztetőre nem saras víz fröccsent, hanem több centi sár és sár és sár… A Toyota gépkönyvébe, a „mit ne csinálj az utcai autóddal” fejezetben, az elmúlt egy óra egészen biztosan piros vastagbetűvel van kiemelve.
Mentünk minden erőnkkel. Két ember és egy jármű most kovácsolódott össze igazán… a 3 Runners név most nyert igazán értelmet, most egyként harcoltunk a természettel… Tudtuk, hogy a napi szintidőt már túlléptük, de be akartunk érni, ezt vállaltuk… Jani mondta, hogy a Patrolban nagyon kevés az üzemanyag, nem biztos, hogy be tud érni, azt ígérték, hogy majd hoznak nekik, de az időjárás ezt most nem teszi lehetővé. Számunkra egyértelmű volt, hogy nem fogjuk elhagyni, behúzzuk a célba, ez a minimum… csak jussunk már ki valahogy…
Lassan fogytak a méterek… egyszer aztán kisimult minden, aszfaltra érkeztünk… Patrol az első benzinkúthoz, mi utána… nem volt szükségünk üzemanyagra, de a GPS nélkül vakok vagyunk, a készülék meg Janiéknál van, hiszen nélküle ők is vakok… Na, mi legyen?!? Nem vagyunk messze a céltól, ha odalépünk kis pontbüntetéssel, de érvényes lesz a napi teljesítményünk… Nem kérjük vissza a GPS-t, megvárjuk Janiékat… ez egyet jelent a mai napi pontjaink érvénytelenségével. Fair Play! Tankolásnak vége, irány a cél!
Pár kilométer és ott voltunk… Kedves Olvasó, nem tudom, látta-e a Jég veled című filmet, amelyben egy jamaica-i bob csapat történetét mesélik el… olyan amerikai módon… De a lényeg, hogy egy teljesen amatőr csapat, a maguk ügyetlenségével, végigszáguldanak a versenypályán, majd a vége előtt egy óriásit buknak, de egyben vannak. Kikászálódnak a széttört bob-ból és a hátukra véve bevonulnak a célba… tudták, hogy elveszett minden, de mégis végig csinálják, mert ezt várják tőlük és ezt várják maguktól… na, hát pont így éreztük magunkat mi is, fáradtan, elgyötörten, csalódottan, de nagyon büszkén álltunk be a parkolóba.
Dóri bevitte az itinerünket, a katlanban kapott plusz időt figyelembe véve is tudtuk, hogy az eredményünk a szabályok szerint már nem értékelhető, késtünk… a szabály az szabály! Azért van, hogy betartsák és betartassák. Ez így korrekt. Kinyitottam a gépháztetőt, hogy kiszereljük belőle a nyomkövetőt… masszív sár mindenütt… a szelepfedél tetejéről, az akkumulátorról ledobálom a fűcsomókat, homokozólapátnyi sárdarabokat… TE JÓ ÉG! Mit kibírt ez a Jószág…
Bementünk az épületbe… az eredményhirdetésre érkeztünk meg, úgy néztünk ki mint két ázott, de nagyon büszke veréb… Nem nagyon figyeltünk az elhangzó szavakra, nagyon kimerültünk…megtapsoltunk mindenkit, örültünk az örömüknek, mindenki erőn felül teljesített. Odamentünk Pásztor Janihoz és még egyszer megköszöntük neki az elmúlt 2 órát, kifelé menet, megköszöntük Tar Gézának is és a Sandlander többi dolgozójának a segítséget… Már majdnem eljöttünk, mikor látom, hogy Dóri hozza az okleveleinket, 3-ok lettünk! Biztos?? Rajta a nevünk… háát, akkor… hoppá!
Hazafelé kormányoztuk Margitot, akitől az autópályán vagy 40-szer bocsánatot kértünk, simogattuk, hálálkodtunk neki, hogy kitartott a már lehetetlenek tűnő helyzetekben is. Megérkeztünk, átpakoltunk a hétköznapi autónkba, Margitot lezártuk, ahogy a hétvégét is…
Pár nap múlva Árpiékkal egy kicsit rendbe kell tennünk, sok minden leszakadt róla… jár neki egy karbantartás… de ezt majd egy kicsit később… most mindenki pihenjen…
