máj. 29. Magyar Kalandrally Bajnokság második forduló
Tatán jártunk a hétvégén...
Csörög minden! J
6.00 szombat! Ember nincs, aki szombaton ilyen korán kel… kivéve a kalandrally-sok… villámpakolás… irány a parkoló, Margit már vár ránk. Megérkeztünk, rutinosan bedobáltunk mindent a hátsó ülésre, irány a Budaörs melletti benzinkút, vagyis inkább a mellette lévő McDonald’s. Egy kis reggeli elemózsia magunkhoz vétele közben a Snickers-es fiúk dudaszójára lettünk figyelmesek. Reggeli üdvözlet, hát viszonoztuk mi is. Egy kis elemózsiát Margitnak is adtunk, vagyis teletankoltuk, kapott autópálya matricát, Dóri kávét, én egy RedBull-t, mehetünk.
Gyorsan fogytak a kilométerek, pillanatok alatt Tatán, az Öreg- tó melletti kempingben voltunk a start helyszínén. Gépátvétel, itiner felvétel, nyomkövető beszerelés, navigációs koordináták feltöltése, eligazítás… le a kalappal a Sandlander előtt, profi volt a kezdés. Sorban állás a rajthoz… jaajj, már hetek óta ezt a pillanatot vártam… 3…2…1 mehettek, jó utat, vigyázzatok magatokra! Elindultunk.
Úgy döntöttünk, hogy a városban található pontokkal az elején nem foglalkozunk, elindultunk hát az erdős, mezős részre a team spirit feladatok felé… toltuk neki, toltuk bizony… pár kilométer, aztán máris poros lett az út, ami nem tartott túl sokáig, mert hát az elmúlt heti időjárás nem múlt el nyomtalanul ezen a környéken sem, itt is szakadt, mint máshol az országban. Úgyhogy masszív iszaptenger fogadott minket, pocsolyából pocsolyába… ha esetleg elfogyott volna a pocsolya, akkor csak simán sár. Margit, úgy látszik adrenalin injekciót kapott, mert csak úgy hasította a tájat. Nem átallott átmenni olyan sártengeren, amit otthonról nézve egy komplett országon át kerültünk volna meg, de erre most nem volt lehetőség. Tolni kellett, bízva a jobb, szárazabb út reményében. Na, de olyan nem volt…
Minden egyes pont eléréséről órákat tudnék mesélni, de talán a legegyszerűbbet pár szóban: szép, tiszta, egyenes út, előttünk egy kisbusz mellett egy szőlősgazda, aki pont az út közepére, keresztben, ahogy kell, egy szimpatikus vízelvezető árkot markoltatott ki, így hiába szerettünk volna azon átkelni, rá kellett döbbenünk, hogy teljességgel lehetetlen. Addig-addig fűztük, míg megengedte, hogy a szőlősora között, úgy 800 méteres kitérővel megkerülhessük az egyébként jól megázott talaj vizének elvezetésül szolgáló árkot. Repesztettünk a szőlősorok között, kacsoltunk rendesen, a végén egy éles jobb kanyar, padlógáz… a megázott talajban Margit első kereke tengelyig merült L Na, ez kiválóan sikerült… kiszállás, körbejárás… szörnyülködés… már majdnem a lapátért és a homokvasért nyúltam, mikor egy kósza ötlettől vezérelve megpróbáltam Margitot rávenni, hogy ugyan másszon már ki maga a slamasztikából. Rükvercet szúrtunk, padlógáz! A Nagyságos asszonyság úgy szedte a csülkeit az ingoványos részről, mintha üldözték volna! Kint vagyunk! Toltuk tovább, vízmosásba be, vízmosásból ki.
Egy közeli hegy tetején kisebb csoport gyűlt össze, egy emberként szurkolva a maroknyi legénységnek. Megálltunk mellettük, Dóri begyűjtötte a keresett pontot, addig a mezőnyre várakozók tájékozattak minket, hogy amerre tartunk, hát bizony az rettenet, ők is csak csörlőzéssel tudtak átjutni az akadályokon. Aha, az jó! Na, mindegy, irány a rettenet. Dóri beszállt a kocsiba, nem mertem neki elmondani, izgult amúgy is rendesen. Haladtunk szépen, aztán egy erdős szakaszon tényleg megérkezett a rettenet… sártengeren küzdöttük át magunkat, Dórit megkértem, nem beszéljen, mert elharapja a nyelvét, inkább kapaszkodjon. Folyamatos fordulaton tartottam a kocsit, szántottunk rendesen, volt olyan szakasz, amikor szinte többet voltunk a levegőben mint az úton, aztán volt olyan is, amikor Margit önálló életet élt, csak úgy dobálta magát egyik fától a másikig, a néhol sípcsontig érő latyakban… hosszú szakasz volt… volt néhány olyan pillanat, amiből nem tudom, hogy másztunk ki... Szinte alig fotóztunk, annyira a feladattal voltunk elfoglalva.
Hét órás limitidő teljesítve, 18.22-re célba értünk, sok feladatot (megjegyzem az egyszerűbb városiakat) kihagytunk, de egy fantasztikus felemelő napot tudtunk magunk mögött… A hátsó ködlámpánkat elhagytuk valahol, a lökhárítókon csomóban állt a növényzet… és talán az esti célnál felsorakozott autók közül a miénk lett a legsarasabb…
Egy üzenet a Saab szervizbe. Fiúk! A tavaly felszerelt haspáncél beteljesítette küldetését, az első futómű védelme érdekében úgy 20 cm-t berogyott… a futómű megmenekült.
Hát, a mai napra hirtelen ennyi, holnap vár ránk a Hántai katlan és még sok izgalmas kaland…
6.00 szombat! Ember nincs, aki szombaton ilyen korán kel… kivéve a kalandrally-sok… villámpakolás… irány a parkoló, Margit már vár ránk. Megérkeztünk, rutinosan bedobáltunk mindent a hátsó ülésre, irány a Budaörs melletti benzinkút, vagyis inkább a mellette lévő McDonald’s. Egy kis reggeli elemózsia magunkhoz vétele közben a Snickers-es fiúk dudaszójára lettünk figyelmesek. Reggeli üdvözlet, hát viszonoztuk mi is. Egy kis elemózsiát Margitnak is adtunk, vagyis teletankoltuk, kapott autópálya matricát, Dóri kávét, én egy RedBull-t, mehetünk.
Gyorsan fogytak a kilométerek, pillanatok alatt Tatán, az Öreg- tó melletti kempingben voltunk a start helyszínén. Gépátvétel, itiner felvétel, nyomkövető beszerelés, navigációs koordináták feltöltése, eligazítás… le a kalappal a Sandlander előtt, profi volt a kezdés. Sorban állás a rajthoz… jaajj, már hetek óta ezt a pillanatot vártam… 3…2…1 mehettek, jó utat, vigyázzatok magatokra! Elindultunk.
Úgy döntöttünk, hogy a városban található pontokkal az elején nem foglalkozunk, elindultunk hát az erdős, mezős részre a team spirit feladatok felé… toltuk neki, toltuk bizony… pár kilométer, aztán máris poros lett az út, ami nem tartott túl sokáig, mert hát az elmúlt heti időjárás nem múlt el nyomtalanul ezen a környéken sem, itt is szakadt, mint máshol az országban. Úgyhogy masszív iszaptenger fogadott minket, pocsolyából pocsolyába… ha esetleg elfogyott volna a pocsolya, akkor csak simán sár. Margit, úgy látszik adrenalin injekciót kapott, mert csak úgy hasította a tájat. Nem átallott átmenni olyan sártengeren, amit otthonról nézve egy komplett országon át kerültünk volna meg, de erre most nem volt lehetőség. Tolni kellett, bízva a jobb, szárazabb út reményében. Na, de olyan nem volt…
Minden egyes pont eléréséről órákat tudnék mesélni, de talán a legegyszerűbbet pár szóban: szép, tiszta, egyenes út, előttünk egy kisbusz mellett egy szőlősgazda, aki pont az út közepére, keresztben, ahogy kell, egy szimpatikus vízelvezető árkot markoltatott ki, így hiába szerettünk volna azon átkelni, rá kellett döbbenünk, hogy teljességgel lehetetlen. Addig-addig fűztük, míg megengedte, hogy a szőlősora között, úgy 800 méteres kitérővel megkerülhessük az egyébként jól megázott talaj vizének elvezetésül szolgáló árkot. Repesztettünk a szőlősorok között, kacsoltunk rendesen, a végén egy éles jobb kanyar, padlógáz… a megázott talajban Margit első kereke tengelyig merült L Na, ez kiválóan sikerült… kiszállás, körbejárás… szörnyülködés… már majdnem a lapátért és a homokvasért nyúltam, mikor egy kósza ötlettől vezérelve megpróbáltam Margitot rávenni, hogy ugyan másszon már ki maga a slamasztikából. Rükvercet szúrtunk, padlógáz! A Nagyságos asszonyság úgy szedte a csülkeit az ingoványos részről, mintha üldözték volna! Kint vagyunk! Toltuk tovább, vízmosásba be, vízmosásból ki.
Egy közeli hegy tetején kisebb csoport gyűlt össze, egy emberként szurkolva a maroknyi legénységnek. Megálltunk mellettük, Dóri begyűjtötte a keresett pontot, addig a mezőnyre várakozók tájékozattak minket, hogy amerre tartunk, hát bizony az rettenet, ők is csak csörlőzéssel tudtak átjutni az akadályokon. Aha, az jó! Na, mindegy, irány a rettenet. Dóri beszállt a kocsiba, nem mertem neki elmondani, izgult amúgy is rendesen. Haladtunk szépen, aztán egy erdős szakaszon tényleg megérkezett a rettenet… sártengeren küzdöttük át magunkat, Dórit megkértem, nem beszéljen, mert elharapja a nyelvét, inkább kapaszkodjon. Folyamatos fordulaton tartottam a kocsit, szántottunk rendesen, volt olyan szakasz, amikor szinte többet voltunk a levegőben mint az úton, aztán volt olyan is, amikor Margit önálló életet élt, csak úgy dobálta magát egyik fától a másikig, a néhol sípcsontig érő latyakban… hosszú szakasz volt… volt néhány olyan pillanat, amiből nem tudom, hogy másztunk ki... Szinte alig fotóztunk, annyira a feladattal voltunk elfoglalva.
Hét órás limitidő teljesítve, 18.22-re célba értünk, sok feladatot (megjegyzem az egyszerűbb városiakat) kihagytunk, de egy fantasztikus felemelő napot tudtunk magunk mögött… A hátsó ködlámpánkat elhagytuk valahol, a lökhárítókon csomóban állt a növényzet… és talán az esti célnál felsorakozott autók közül a miénk lett a legsarasabb…
Egy üzenet a Saab szervizbe. Fiúk! A tavaly felszerelt haspáncél beteljesítette küldetését, az első futómű védelme érdekében úgy 20 cm-t berogyott… a futómű megmenekült.
Hát, a mai napra hirtelen ennyi, holnap vár ránk a Hántai katlan és még sok izgalmas kaland…
